Alapítványunk részt vesz a „Digitális szakadék csökkentése” GINOP-6.1.2. projektben, melynek célkitűzése a résztvevők digitális kompetenciájának fejlesztése, mely hozzájárul a foglalkoztathatóság javításához, az IKT használatot igénylő álláshelyekhez való hozzáféréshez. A programot az alapítvány által fenntartott J. L. SEAGULL Felnőttképzési Központ (felnőttképzési engedélyszáma: E-000556/2014) valósította meg. 

100%-ban támogatott informatikai képzés

Magyarország Kormánya az Európai Unió támogatásával közel 9 milliárd forintos kerettel új, a digitális készségek fejlesztését célzó programot indított. Képző intézményként a Katedra Nyelviskola is részt vesz a projektben. Ha van olyan családtagod vagy ismerősöd, aki még nem töltötte be a 65. életévét és szüksége lenne egy informatikai alapképzésre a számítógép, az internet és az okostelefon használatához, akkor itt az alkalom, hogy ezeket a készségeket ingyenesen megszerezze!

Kik vehetnek részt a projektben?

A támogatások kedvezményezettjei azok a magánszemélyek, akik a projektben az „Első lépések a digitális világba” és/vagy az „Önállóan használom az informatikai eszközömet” című képzésekre jelentkeznek. Ők összesen 70 000 Ft/fő támogatási összeget kaphatnak, és önrész vállalása nélkül vehetik igénybe a támogatást.

Feltételek:

  • a tankötelezettségi kor (16 év) betöltése, de 65 év alatt

  • legalább általános iskolai végzettség

  • magyarországi lakóhely (kevésbé fejlett - konvergencia - régiókban)

  • a szerződéskötés időpontjában nem áll középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban,

  • e képzési programmal párhuzamosan nem vesz részt hazai vagy európai uniós forrásból megvalósuló digitális kompetenciafejlesztésre irányuló informatikai képzésben.

Előnyt élveznek azon személyek, akik az általános iskolai végzettségen kívül legfeljebb alapfokú részszakképesítésben szerzett bizonyítvánnyal rendelkeznek.

A képzés leírása

A képzések a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által fejlesztett „Első lépések a digitális világba” (IKER1 szint) valamint „Önállóan használom az informatikai eszközömet” (IKER 2. szint) című, egységes képzési programok alapján, egyenként 35 óra időtartamban valósulnak meg felnőttképző intézmények közreműködésével.
A gyakorlatorientált, könnyen elsajátítható képzési program lehetővé teszi, hogy alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők is használni tudják a világháló adta lehetőségeket. A képzéseken megszerzett tudás segíti a számítógépen vagy okostelefonon történő kapcsolattartást, ügyintézést, a tudásgyarapítást, azaz javíthatja az életminőséget, és növeli a munkába történő elhelyezkedés esélyét. A képzés biztos felhasználói alapokat ad, elvégzésekor követelmény a záró számonkérés sikeres teljesítése.

IKER 1. : "Első lépések a digitális világba"

A képzési program fő (átfogó) célja a digitális kulcskompetencia fejlesztése, a digitális társadalomhoz való tartozással kapcsolatos igények megalapozása, pozitív attitűd kialakítása a digitális eszközök irányába. (A képzési program engedélyszáma: E-000556/2014/D008)

A program konkrét célja annak elérése, hogy a résztvevő:

  • tudja használni az infokommunikációs eszközének (PC, tablet, notebook, okostelefon, stb.) működtetéséhez szükséges alapvető funkciókat,

  • tudja hanghívásra és szöveges üzenetküldésre használni infokommunikációs eszközét,

  • tudjon egyszerű szövegszerkesztési lépések felhasználásával rövid szöveget szerkeszteni,

  • tudjon egyszerű mentési műveleteket végezni,

  • tudjon az interneten tájékozódni, könnyen hozzáférhető információkat megszerezni,

  • tudjon elektronikus levelezést bonyolítani az alapvető funkciók használatával,

  • az infokommunikációs eszköze megismert funkcióit biztonságosan tudja használni.

IKER 2. : "Önállóan használom az informatikai eszközömet"

A képzési program fő (átfogó) célja a digitális kulcskompetencia fejlesztése, a digitális társadalomhoz való tartozással kapcsolatos igények megalapozása, pozitív attitűd kialakítása a digitális eszközök irányában. (A képzési program engedélyszáma: E-000556/2014-D009)

A program konkrét célja annak elérése, hogy a résztvevő:

  • használja az okos eszközének (PC, tablet, notebook, okostelefon, stb.) önálló működtetésére a legfontosabb beállítási lehetőségeket,

  • használja a saját okos eszközén lévő operációs rendszer ismert szolgáltatásait,

  • tudjon egyszerű szövegszerkesztési lépések felhasználásával rövid, de kerek egész szöveget (pl. rövid szöveges üzenet, rövid e-mail) szerkeszteni,

  • az interneten gyűjtött információkat fel tudja dolgozni, azokat konkrét problémák megoldására használja fel,

  • elektronikus levelezés során tudjon csatolmányokat használni, felismerje az elektronikus levelezés veszélyhelyzeteit (levélszemét, e-mailes csalás) és képes legyen azokat egyszerű módon kezelni,

  • képes legyen közösségi portálok önálló használatára (regisztráció, bejelentkezés, információkeresés, megosztás, egyszerű adatvédelem),

  • tudja hanghívásra és szöveges üzenetküldésre használni infokommunikációs eszközét.

ECDL kompatibilis?

Akik sikeresen teljesítik az IKER2 szintű képzést, két ECDL modul alól – Számítógépes alapismeretek, Online alapismeretek – vizsgamentességet kapnak. Ez azt jelenti, hogy az ECDL BASE (4 modulos) bizonyítvány megszerzéséhez már csak 2 másik ECDL modulból kell vizsgát tenniük.

Vannak költségek?

A jelentkezők önrész vállalása nélkül, azaz ingyen vehetnek részt a képzésen. A képzéssel kapcsolatban felmerülő minden díj beleértendő a képzési költségbe, amely a támogatási összegből valósul meg. Egyéb jogcímen díjazás (pl.: vizsgadíj, pótvizsgadíj, pótóradíj, eszköz- és tankönyvhasználati díj, stb.) nem szedhető!